Bomo Art Budapest

Londonban voltunk a Top Drawer kiállításon/ We were in London at Top Drawer exchibition

Elérkezett a várva-várt pillanat, és megírom ezt a londoni beszámolót.

Hál’ istennek sok dolgom lett itthon, ezért csúsztam kicsit ezzel.

Nagy fába vágtuk a fejszénket, hiszen autóval indultunk neki ennek az 1750 km-nek. Azért döntöttem így, mert megkaptam azt a porforma számlát, amit egy szállítócég állított ki nekem erről a szállításról. Egy oda-vissza fuvar lett volna majd 400 ezer forint, és akkor még 2 repülőjegyet kellett volna vásárolnom… Még úgysem vezettem a baloldalon…

Mielőtt elindultunk volna átnézettem a kocsit, hiszen egy ekkora út előtt ez a legkevesebb, amit megtesz az ember. Elvégezték a kötelező javításokat, és átadták a kocsit tökéletesen.

Ehhez képest már Ausztriában felvillant egy számomra addig csak a gyújtásnál megismert fogaskerék, benne egy felkiáltó jellel. Nem tudtam miért gyullad ki olykor, de sejtettem, hogy baj van. Azonnal hívtam a Ford szervizt, és ott Beke úr nagyon szakszerűen, ugyanakkor ügyelve arra, hogy én is értsem valamint, hogy ne essek pánikba, elmondta, hogy mi a probléma. Ahogy én vázoltam a problémát –feketén füstöl a kipufogó, és gáz adásakor nem úgy reagál a kocsi, ahogyan szokott – szerinte a turbóval van gond, de ne essek pánikba, ettől még simán el tudok menni Londonig, akár vissza is. Annyi lesz csak, hogy nem gyorsul majd a kocsi úgy, ahogyan szokott, és füstöl majd feketén. Hát, így tettük meg az első etapot Kölnig. Másnap, mikor elindultunk Mónival nagyon jó kedvünk volt, kicsit én is megfeledkeztem erről a problémáról, óvatosabban adtam a gázfröccsöket, és próbáltam nem erre koncentrálni, amikor is egy másik lámpácska is felgyulladt, de ez már folyamatosan égett. Egy kis motor ikonocska volt, és ettől már én is eléggé pánikba estem. Megálltam azonnal, és felhívtam Beke urat a Fordnál, hogy most mi van ilyenkor, mi ez a lámpa és egyáltalán?! Beke úr nagyon nyugodtan azt mondta – Kérem várjon, rövidesen visszahívom, szerzünk egy szervizkönyvet és megkérdezem a kollégákat.

Közben felhívtam a feleségem, hogy nézze meg, mit jelent ez a kis ikon – mert persze a használati könyvecskét nem hoztam magammal… – Ő azt mondta, hogy ez egy motorhibát jelző lámpácska, akkor van baj, ha folyamatosan villog! Na, hát ez most épp nem villogott, de akkor se égjen!

Beke úr visszahívott és elmondta, hogy annyi történt, hogy a motor számítógépe – vagy mi – felvette hibalistára ezt a problémát, és most jelez az ügyfélnek – nekem – hogy vigye el szervizbe az autót.

Úgyhogy nem volt más lehetőség, mint Aachen környékén keresni egy Ford szervizt – ez sem volt egyszerű, mert az assistantnak valahogy kb. ¾ órájába telt volna ezt megtalálni, Móni pasija pedig kb. 5 perc alatt talált kettőt a környéken, akiket felhívtunk, és lebeszéltük velük, hogy megyünk.

Nagyon kedves kis csapat volt, azt mondták, hogy megrendelték az alkatrészt, kettőre a szalonban lesz, és háromkor már mehetünk is tovább…

És ez így is történt, miután megnéztük Európa egyik legrégebbi katedrálisát, az Acheni katedrálist, ami még a Német-Római császárság idejéből maradt hátra, indultunk is tovább, már csak egyszer éjszakázva Calais-ban, és repültünk tovább Londonba!

Ahogy így visszagondolok erre az egész útra – persze már ott tudtam – szerencsésebben nem is alakulhatott volna a dolog, de tényleg! Nem álltunk meg, nem kellett elvontatni a kocsit, nem volt semmi extrém szitu, és a kiállításra is időben odaértünk, sőt, kb. pont akkorra, mint amikorra terveztük. Az Olympiat is nagyon könnyen megtaláltuk – GPS-szel persze – és jobb parkolóhelyet a pakoláshoz nem is találhattunk volna!

Hát elkezdtem az installálást, és már akkor láttam, hogy nagyon szép lesz a stand!

Az érdekes az, hogy az angolok gyönyörű dolgokat találtak ki a standjukra.  Pl.: ami nekem nagyon tetszett, az a virágos vagy gyümölcsös faláda használata volt. Ezeket gyönyörűen lefestették szürkére vagy bordóra megkoptatva, és abba tették az árut. Sajnos fotót nem tudok mutatni, mert tilos volt fotózni mások standját mindenféle jogdíjak miatt, de az igazság az, hogy kb. húsz ilyen installálást láttam, és a tízedik már kicsit unalmas volt. Mi teljesen más koncepciót csináltunk, 2,5 méter x 6 méteresre nagyítottam fel a madárházas dizájnunkat, és meg kell mondanom, hogy nagyon exkluzív és grandiózus lett.

Ha csak ez van kint, akkor is özönlöttek volna a britek, és ahogy egy jó barátom fogalmazott, fürtökben lógtak volna! :) Persze a mindenféle Bomo termékekkel még izgalmasabb lett a stand. Annyi elismerést és pozitív visszajelzést - szakértői véleményekről van szó! – még sosem kaptam, mint ott, és ez nagyon büszkévé és lelkessé tett! Rendelés nem is volt olyan sok, - azért panaszra sincs ok, sőt, az igazság az, nem is tudom, mit csináltunk volna egy 3000 darabos naplórendeléssel karácsony előtt… :)) Megoldottuk volna, de az elég sok logisztikát igényelt volna.

Szóval a legnagyobb elismerés talán az oxfordi The Scriptum bolt rendelése volt, akit körülbelül a Fortnum and Mason-hoz tudnék hasonlítani. Nagyon elegáns bolt, nagyon megválogatja, mit visz a boltjába. Hát a Bomo Art-ot természetesen! Nem is kis rendelést adott le nálunk. Aminek nagyon örültem, hogy szinte minden termékből rendeltek, a praxinoszkópból, a Bomo Memoból, a Simple-ből, a fotóalbumokból és a csomagolópapírokból - és hát természetesen a naplókból. A legnagyobb sikere talán a képeslapos dobozoknak és a kis üdvözlőkártyás dobozoknak volt. Abból most nagyon sokat fogunk készíteni. :))

A másik nagyon fontos visszajelzés az volt, hogy éreztem, jó úton haladunk, és nagyon tetszik az embereknek az új koncepciónk a dizájnban, mégpedig, hogy hatalmas motívumokat készítünk, és az új színek is tetszettek, amik már az új koncepció alapján fogalmazódtak meg!

A visszautunk nagyon unalmas volt, mindenféle balesetek, lerobbanások, idegességek nélkül. Megkönnyebbülten és boldogan tértünk vissza, ki-ki a családjához, Móni Zolihoz, én pedig a feleségemhez és Borihoz, a húsz hónapos kislányunkhoz, aki ez alatt a nyolc nap alatt, amíg távol voltam még okosabb és ügyesebb lett, mint volt! :))

At last I’m recounting our London adventures. Fortunately ever since our return I have been swamped with work, hence the delay.

We bit off quite a chunk I m ust admit, as we decided to set out for the 1750 km journey by car. Previously I got a pro forma invoice from a shipping company, so there were financial reasons behind my choice. But anyway, I’d never tried to drive on the other side…

Before the trip I sent the car to the garage for a general check-up. This was the least I could do to make sure everything would be alright. I got back my car in a perfect state.

Despite that, we got only as far as Austria when the cog-wheel icon, that so far I had only seen at the ignition stage, started to blink with an exclamation mark. I had no idea why it did that, but I sensed that it must be indicating a serious problem. So we pulled over and I called the Ford garage at once. Mr. B eke very professionally explained me what could be the problem, yet he tried to make sure that I didn’t freak out. He assured me that despite of the black smoke oozing from the exhaust pipe and the car not quite reacting as usual, I would be able to get to London safely, and even return to Budapest. That’s how we completed the first log to Cologne. Next day we continued our journey in a good mood, I even forgot about our little problem, when another icon lit up. This time it not only blinked but steadily beamed. It was the engine, so I really freaked out. I pulled over all at once calling Mr. Beke at the Ford garage to ask him, what could be the problem this time and what could be the icon indicating. Mr. Beke calmed me and promised to get a manual and discuss the problem with his colleagues.

While I was waiting for him to call me back, I called my wife and asked her to find out what the icon signalled. (Because, of course I left the car’s manual at home.) She told me that it indicated an engine related problem, and if it was constantly blinking then I should be worried. Well, it didn’t exactly blink, it was beaming!

Mr. Beke called me back and explained that the car’s computer had recorded the problem in its memory and now it was sending me signs to take the car to the nearest garage.

So now I had to find a Ford garage near Achen, which wasn’t easy either. It would have taken three quarters of an hour for the assistant, while Moni’s partner found us two garages just in five minutes. We called one of them to say we were on our way.

It was a really nice team. They told us that they had already ordered the necessary particle, so it would arrive to the garage by 2pm and we could be on our way by 3pm.

And that’s what happened exactly. After visiting the oldest cathedral in Europe, that was built during the Holy Roman Empire era, we continued our journey stopping only in Calais for the night before we flew off to London.

Looking back – though I already felt it then – I think things couldn’t have turned out any better. We didn’t stop, the car didn’t need to be towed away, nothing extreme happened. We arrived on time, just as we had planned. Fortunately we easily found our way (with the GPS of course) to Olympia and we couldn’t have found a better parking place for loading our stuff.

So I started to instal our stand and it was clear from the very first moment that it’d be beautiful.

The interesting thing is, that the Brits used spectacular elements to decorate their stands with. For example what I liked the most were the wooden cases with a floral or fruit pattern. These were beautifully painted grey or a deep red with an antique effect. Unfortunately I can’t show photographs, as it was strictly forbidden to take photos of each other’s stands, as it would have been the violation of various copyright acts. But the truth is, I saw about twenty such installations and after the tenth it started to become boring. We chose a totally different concept. I had enlarged our birdhouse design to a size 2,5 x 6 m and I must say it looked very exclusive and grandiose.

If we didn’t put out anything else, the Brits would still have flocked to our stand. But of course the different Bomo products just made our stand more exciting. I have never ever got so much recognition and positive feedback – and we’re talking about professional feedback here – so it made me feel really proud and hyped up. We didn’t get too many orders, though we can’t really complain, as it would have been a tad bit difficult to create 3000 journals before Christmas. Of course we would have solved the task somehow, but it would have demanded lots of logistics.

So the most important recognition was the order of the Oxford based The Scriptum, whom I could only compare to the Fortnum and Mason. It’s a very elegant shop and they choose their range of products very carefully. The Bomo Art products are now definitely available in The Scriptum. What made me really happy is that they ordered from most of the Bomo Art products: praxinoscopes, Bomo Memos, Simple, photo albums, wrapping papers and of course the iconic Bomo Art journals. The most popular Bomo Art items at the show were the postcard and gift tag sets. Of the latter we will create a lot in the future.

The other most important feedback was that it seems we’re on the right track with this new design concept. People seem to like our big motives and the new colours.

Our journey home was pretty boring without any kinds of difficulties, accidents, breakdowns or nervousness. We arrived home relieved and happy. Moni returned to her partner, Zoli, I returned to my wife and our twenty months old daughter, Bori, who’s become even more clever while I was away. J