”Ma majdnem kaptam egy Jedi visszatér naptárat.” - áll abban a naplóban, amit talán hatodikos koromban vezettem. És amit aztán gimis koromban is és főiskolásként is vezetgettem.
A napi szintű, fontos bejegyzéseimet a mai napig egy fekete puhabőr-kötéses naplóba jegyzetelem, amiben még dátumozás sincs :)
Van viszont neki kellemes tapintású papírja és jó illatú borítója, és engem ezzel a kettővel le is vett a lábamról.
Volt ám ámuldozás, amikor betévedtem egy kis belvárosi üzletbe, a Bomo Art boltocskájába!
És aki már járt ott, tudja, hogy nem gügyögni szeretnék, mikor a kicsinyítőképzőt használom :)



Bent a roskadozó polcokon szép sorba téve állnak…
… a színes, kézzel készült, bőrkötéses regiszterek, várva, hogy majd gondos kezek beléjük körmölik a mindennapi teendőket…
… mesés grafikákkal fedett naplócskák pislognak ki egymás mögül, hogy bármilyen “világmegváltó gondolatot” befogadjanak, és érzelmi hullámhegyek és hullámvölgyek hű krónikásai lehessenek…
… álmosan üres receptkönyvek ábrándoznak arról, hogy az ide mentett nagymamareceptek miatt becses kinccsé válhassanak…
… jegyzettömbök sugdolóznak majdan beléjük firkált rajzocskákról…
és ünnepélyes hallgatásba burkolózva izgulnak a most még üres fényképalbumok, hogy az egykor megörökített pillanatok soha, de soha ne veszhessenek a feledés homályába.



Fentről virág- és léghajómintás kalapdobozok figyelik a felgyönyörűzött kirakatba bámulókat és azt az egy-két vevőt, akiknél több nem is férne el, és akik jusztse mennek el addig, amíg mindent, polcról polcra végig nem nézegettek.
Boldizsár Károly, a bolt fiatal tulajdonosa, miközben a szőlőfürtként kipislogó kaleidoszkópokat rendezgeti az egyik fiókban - hisz nemrég újult meg teljesen a berendezés - , mesél a bolt történetéről, jelenéről, és igen, jó tudni: a jövőjéről.

A nyomdaipari sulitól datálódik a történet, de igazság szerint még korábbról, hiszen az igazán mély kötődések gyerekkorból indulnak.
Ebben a személyes mesében szerepel Londonban nevelkedő nagymama éppúgy, mint egy nyomdának szállítmányozó apát elkísérő kisfiú, és persze valami megnevezhetetlen vonzódás a múlt század eleji tárgykultúrához, mintavilághoz.
Bátorság és hit, hogy amit az ember szeret, az meghálálja a sok gondoskodást, a mese jövőről szóló lapjai pedig már olyan sorokkal íródnak, amelyek egy közelmúltban történt londoni szakkiállítás sikereivel sorvezetődnek .



Ilyen hát a Bomo Art: minden ízében kézzel és jószívvel készült szépségek műhelye és lelőhelye, kis magyar büszkeség, hogy egy ilyen létezik, fennmaradt.
De hogy ezeken felül mitől igazán bomoartos, ami innen kikerül?
Miről fogod felismerni akár a Goubán a Gozsdu udvarban, vagy fenn a várban a Mesterségek ünnepén vagy egy pohár forralt bor mögül kikandikálva a Vörösmarty téri klasszik karácsonyi vásárban, Bécsben a Schönbrunn-i vásárban és a Mária Terézia téren vagy a Vince Könyvesbolt a Művészetek Palotájában, az Allee és a Westend Green Papír üzleteiben, a Kéttemplom Galériában, a Boróka Otthonboltban és az Írók Boltjában?



A szinte összetéveszthetetlen grafikáiról, amely a mintagyűjtésen keresztül, a megfelelő színek összeválogatásán át, az egyedi, bomós mintává, képpé rajzolásig tart, illetve azon túl is, hiszen csomagolópapír, borító, levélpapír vagy képeslap lesz belőlük, bennük, rajtuk az elmaradhatatlan Bomo Art-os pecséttel.
Legyen az halvány színeiben nyíló rózsa, gazdag vadvilágról mesélő állatsereglet, hőlégballon-dzsembori vagy antik madárház, a hosszú percekig tartó vizsgálódó gyönyörködést egyik nyomatnál sem akarod kihagyni, de ha van kedvenc olyan mintád, amit ott nem találsz meg, akár szuper-egyedi dolgokat is készíttethetsz.
Hagyomány és apránkénti fejlődés, lépés egyről a kettőre, majd onnan a háromra, de azt biztosan, nos, szerintem ezek a Bomo titkos receptjének egyik összetevői, és persze a megfontolt nyitottság az újdonságokra is, hiszen a bolt nagyon kíváncsi lenne pl. magyar grafikus designer-hallgatók ötleteire is.

Arra gondoltunk, mi, a BomoArt és az ÁAT, hogy a nagy egymásra-találást megünnepelendő egy nyereményjátékra invitálunk benneteket.
Van kedvetek nyerni valami szépet és hasznosat is egyben?
Ki tudja, a szerencsések - mert hogy több is lehet, bizony, 4! - talán már ki is pipálhatnak egy karácsonyi ajándékot a listájukon :)


A játék részletei a következők:
küldd el a helyes választ erre a kérdésre, amihez segítséget itt, a Bomo Art honlapján, a BomoShop menüpont legalján találsz:
Hogyan nevezik azt a boltban is kapható mozgóképet mutató szerkezetet, amit a mozi elődjének is tekinthetünk?
Lehetséges válaszok:
a.) Laterna magica
b.) Praxinoszkóp
c.) Zoetróp
A helyes válasz betűjelét és a választ elküldő játékos nevét tartalmazó emailt az bomoart@gmail.com címre várjuk.
Bomo Art
Cím: 1052, Budapest, Régiposta utca 14.
Tel/Fax.: +36-1 318-7280
Várjuk nagyon a helyes válaszokat,
Károly és Ben



nemolvasomel, hosszú…