Elkészült Jászkísér városának vendégkönyve!
Egy kis tudnivaló a városról:
Nevét a település keleti oldalán hajdan keresztülfolyó Kis-ér nevű  vízfolyásról kapta. Az első írott feljegyzés a Madarasi család  birtokmegosztó oklevele Kysír-t mint falut említi 1391-ben. Díszes  címere sugallja a település hajdani gazdagságát, utal a keleti  származásra, a harcos múltra, a Jászság egységére és a kun eredete.
A Tisza  folyó közelsége miatt határa évszázadokig nehezen járható mocsaras  terület volt, ami a történelem viharaiban többször is megvédte a  pusztulástól. A Tisza termékeny kiöntési területein évszázadokon át  jelentős mértékű dohánytermesztés folyt. Kisér a Jászság második  legnagyobb földterülettel rendelkező települése. Jászkisér lakóinak  többsége korábban a mezőgazdaságban dolgozott.
Ma egyre több családnak biztosítanak megélhetést a település ipari  létesítményei és a környező nagyüzemek. Az új beruházásokat közművekkel  ellátott területek várják.

2009. július 1-je óta város.
Nevezetességei 
A régi református templom 1657-ben épült, melyet a Tisza áradásai  használhatatlanná tettek. A megrongálódott épületet 1758-ban építették  újjá késő barokk stílusban, tornya 1770-ben épült fel.
A régi katolikus templom 1773-ban készült el, ám 1905-ben lebontották, hogy a  megnövekedett lélekszámú gyülekezetnek elegendő helyet biztosítsanak egy  új templom emelésével. Az új neoromán-neogót építmény 1906-ban készült  el.
Köztéri szobrai közül az
1775-ben készült Nepomuki Szent János szobor a legértékesebb.
Az 1930-ban felavatott I. világháborús emlékmű Telcs Ede munkája.
A 2003-ban átadott Rákóczi szobor a Jászkisériek Baráti Egyesületének ajándéka.
Kossuth Lajosnak akit a település országgyűlési képviselőjének próbált megnyerni emléktáblát szenteltek a jászkisériek.
A Községháza falán a 600 éves évfordulót szintén emléktáblán örökítették meg.
II. világháborús emlékmű: 1991-ben állították.
Csete Balázs Helytörténeti Gyűjtemény: a parasztházban Jászkisér néprajzi emlékei, valamint Csete Balázs-emlékszoba található.
Művelődési Ház: Makovecz Imre tervei alapján épült 1982-ben.
Volt Kossuth Szálló: 1906-ban épült, szecessziós stílusban.
Polgármesteri Hivatal: 1896-ban épült.
Visszatérő rendezvények a Pünkösdi Vigadalmi Napok, a Hősök Napja, a  Nemzetközi Pendzsom Folkfesztivál, az Országos Szántóverseny Területi  Döntője és az Apáról-fiúra népi gyermekjátékok közösségi bemutatója.  Ezek az alkalmak a vidéki és elszármazott látogatóknak nyújtanak  élményt, de a helyi közösséget is összefogásra ösztönzik.

Elkészült Jászkísér városának vendégkönyve!

Egy kis tudnivaló a városról:

Nevét a település keleti oldalán hajdan keresztülfolyó Kis-ér nevű vízfolyásról kapta. Az első írott feljegyzés a Madarasi család birtokmegosztó oklevele Kysír-t mint falut említi 1391-ben. Díszes címere sugallja a település hajdani gazdagságát, utal a keleti származásra, a harcos múltra, a Jászság egységére és a kun eredete.

A Tisza folyó közelsége miatt határa évszázadokig nehezen járható mocsaras terület volt, ami a történelem viharaiban többször is megvédte a pusztulástól. A Tisza termékeny kiöntési területein évszázadokon át jelentős mértékű dohánytermesztés folyt. Kisér a Jászság második legnagyobb földterülettel rendelkező települése. Jászkisér lakóinak többsége korábban a mezőgazdaságban dolgozott.

Ma egyre több családnak biztosítanak megélhetést a település ipari létesítményei és a környező nagyüzemek. Az új beruházásokat közművekkel ellátott területek várják.

2009. július 1-je óta város.

Nevezetességei 

  • A régi református templom 1657-ben épült, melyet a Tisza áradásai használhatatlanná tettek. A megrongálódott épületet 1758-ban építették újjá késő barokk stílusban, tornya 1770-ben épült fel.
  • A régi katolikus templom 1773-ban készült el, ám 1905-ben lebontották, hogy a megnövekedett lélekszámú gyülekezetnek elegendő helyet biztosítsanak egy új templom emelésével. Az új neoromán-neogót építmény 1906-ban készült el.

Köztéri szobrai közül az

  • 1775-ben készült Nepomuki Szent János szobor a legértékesebb.
  • Az 1930-ban felavatott I. világháborús emlékmű Telcs Ede munkája.
  • A 2003-ban átadott Rákóczi szobor a Jászkisériek Baráti Egyesületének ajándéka.
  • Kossuth Lajosnak akit a település országgyűlési képviselőjének próbált megnyerni emléktáblát szenteltek a jászkisériek.
  • A Községháza falán a 600 éves évfordulót szintén emléktáblán örökítették meg.
  • II. világháborús emlékmű: 1991-ben állították.
  • Csete Balázs Helytörténeti Gyűjtemény: a parasztházban Jászkisér néprajzi emlékei, valamint Csete Balázs-emlékszoba található.
  • Művelődési Ház: Makovecz Imre tervei alapján épült 1982-ben.
  • Volt Kossuth Szálló: 1906-ban épült, szecessziós stílusban.
  • Polgármesteri Hivatal: 1896-ban épült.